Elnöki köszöntő

Kedves Látogatónk!

Több mint 20 éve, 1994-ben alakult meg Egyesületünk - akkor még Kastélyainkért Egyesület néven - azzal a céllal, hogy civilként is próbáljunk tenni történeti épületeink sorsának jobbra fordításáért. Tagjaink soraiban jónéhányan vannak, akik  maguk is egy-egy épület rekonstrukciójában tevőlegesen részt vesznek, magam is vállaltam ilyen feladatot.

A közelmúlt felméréseinek eredményei alapján elmondható, hogy a magyarországi történeti épületállomány, amely alatt most a kastélyokat és kúriákat értem, közel 20%-a megsemmisült a II. világháború óta. Habár ez a tendencia lassulni látszik, teljesen nem szűnt meg, ma is előfordul, hogy eltűnik egy-egy helyi szinten értékes épület. 

Úgy gondolom, hogy civil szervezetként fontos feladatunk felhívni a figyelmet arra, hogy kastélyaink, kúriáink - amelyeknek csak egy része áll műemléki védelem alatt - a nemzeti kincsünk részét képezik, történeti emlékezetünk fontos elemei, amelyeknek a száma véges, így egy-egy épület megsemmisülése legfeljebb csak funkciójában pótolható, történeti hátterében már nem.

Szervezetünkben szintén fontosnak tartjuk, hogy az országhatáron túli, Kárpát-medencei történeti épületek sorsára is figyelmet fordítsunk, hiszen azok is közös épített örökségünk részei. Egyesületünket kollégáimmal 2002 óta vezetem, tagságunk folyamatosan bővül.

Programjaink között gyakran szerepel kirándulás, egy-egy épület bejárása, megismerése, különös figyelemmel azok hasznosításának kérdésére, amely mindig fontos feltétel az épületek felújításakor. Egyesületünk szakmai műhelyként is működik, ahol az épülettulajdonosoknak a felújítások során felmerülő problémák megvitatására, jó megoldások közkinccsé tételére, tapasztalatcserére is lehetőség nyílik.

Szervezetünk alapszabályát, részletes céljait, elérhetőségeinket és fontosabb programjainkat több más mellett megtalálhatja honlapunkon.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szebényi Lászlóné Márkos Lukrécia - elnök